![]() Kecskebéka (Rana esculenta) |
||||||||||
![]() Zöld levelibéka (Hyla arborea) |
||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||
Alrendek | ||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Békák témájú médiaállományokat. |
A békák vagy farkatlan kétéltűek (Anura vagy Salientia) 5000-nél is több faja a kétéltűek osztályának egyik rendszertani rendjét alkotja. Közös jellemzőjük a farok hiánya kifejlett állapotban, a lapított test, a viszonylag gyenge elülső és izmos, hosszú ugrólábbá fejlődött hátsó végtagok, a dülledt szemek. Mind ragadozók vagy rovarevők.
A béka ótörök jövevényszó (például kirgiz baka, oszmántörök baga). Bizonyára hangutánzó eredetű, ahogyan az állat hangját jelölő brekeg, brekeke, vartyog és kuruttyol szavak is.[1]
Zömmel vízközelben élnek, bár akadnak szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott (például sivatagi vagy egész életüket vízben töltő) fajok is. Sok békafajnál kiemelt szerep jut a szaporodási időszakban a hangadásnak (brekegés, kuruttyolás és számos másféle hangadás), amelyet felfújható torokzacskók segítségével végeznek el – ez azonban nem minden fajra jellemző.
A békák a többi kétéltűhöz hasonlóan petékkel szaporodnak. A külső megtermékenyítésű békáknál előforduló álpárzási jelenség az amplexus. Lárváikat ebihalaknak nevezik, ezek változatosan táplálkoznak, általában vízben nevelkednek, kopoltyújuk van és hiányoznak végtagjaik. Fejlődésük során végül tüdejük, hátsó-, majd elülső lábuk nő, végül eltűnik farkuk.
A farkatlan kétéltűek a trópusoktól a szubarktikus éghajlatú vidékekig elterjedtek, de zömük a trópusi esőerdőkben él. Pusztulásuk oka elsősorban élőhelyük szűkülésében keresendő.